Gyógyító ásványkarkötők mindenkinek

laca

Építőmérnökként végeztem, és dolgoztam is a szakmámban közel 10 évig. Évek óta motoszkált bennem a gondolat, hogy valami mással szeretnék foglalkozni, ami sokkal több kreativitást igényel. Bő egy éve váltam vállalkozóvá, és pár hónapja elkezdtem az ásványokkal foglalkozni. Mindig is vonzódtam az ásványokhoz, az új vonalam elindulása is szinte a véletlennek köszönhető, mondhatjuk, hogy intuitív módon jött. Az ásványoknak rengeteg pozitív gyógyhatása van, amiket például a természetgyógyászatban is használnak. Ezek segíthetnek a szellemi, lelki és mentális egészségünk megőrzésében is. Itt jegyezném meg, hogy természetesen ezek nem helyettesítenek semmilyen orvosi kezelést! Karkötőim amellett, hogy segítenek, csillogást és eleganciát kölcsönöznek viselőjüknek. Az volt a tervem, hogy a nők, akiknek készülnek a karkötőim, ékszerként viselhessék és kihangsúlyozza nőiességüket. A kedvenc kristályom a hegyikristály, ami a 12 mesterkristály egyike. Az egyik legerősebb ásvány, ezáltal a mellette lévő ásványok hatását is felerősíti. Különleges kisugárzásának köszönhetően még nőiesebbé teszi a belőle készült karkötőt.

Mesekristály

VISSZA A LAP TETEJÉRE